Habár Olaszországban évszázadok óta szolgálnak fel szalámit és sonkát előételnek, a franciák voltak azok, akik ezt a fajta hidegtálkészítést, a „charcutier”-t művészire tökéletesítették a 15-ik században. Mára ez a legtrendibb partiétel Észak-Amerikában. Modern bároktól kezdve kis butikéttermeken át egész étteremláncokig szinte mindenhol rendelhetünk szalámis-sonkás hidegtálat előételként, vagy csak úgy, az italunk mellé. Sikere egyszerűségében rejlik, hiszen nem kíván hosszadalmas előkészületeket, mégis elegáns, ahogy a papírvékonyra szeletelt húsárut értő kezek rózsa formába vagy laza kupacokba rendezik mustár, olajbogyó és friss pékáru köré. Angliában népszerűségének növelése érdekében idén először, Londonban szerveztek egy európai szalámi és kolbászfesztivált, így idén ez lett a Temze-parti gasztroprogramok második állomása.
Október 28-30 között a Temze déli partján kézműves termelők, importőrök és gasztrománok gyűltek össze, hogy ünnepeljék ezt a sokszínű termékcsaládot. Aki eddig azt hitte, mindent tud a szalámikról, hiszen mi, magyarok szeretjük őket, annak ajánlom, egyszer ha teheti, menjen el egy hasonló fesztiválra. Leírhatatlan mennyiségben kóstolhattunk szalámikat, sonkákat, kolbászokat. Kétségtelenül a malac volt a show stárja, de találkoztunk marhával, szarvassal, báránnyal is. Bátrabbak kóstolhattak még néhány olyan különlegességet és exotikumot, amit szupermarketekben nem lehet kapni: kacsa-prosciuttot, kenguruhúst, struccot vagy dél-afrikai gazellát.
A fesztivál fő célja az volt, hogy egyrészt Anglia népszerűsítse majdnem feledésbe merült, hagyományos termékeit, mint a véres hurkát (ők black puddingnak hívják, hidegen fogyasztják, és úgy szeletelik mint mi a szalámit) , másrészt, hogy a látogatók mind egy helyen megkóstolhassák az Angliában kapható, más európai országok termékeit. Jelen volt Ausztria, Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Lengyelország és Portugália is. A szalámit szinte mindenki szereti, gyerek- felnőtt egyaránt, és az az izgalmas benne, hogy ezerféleképpen lehet elkészíteni, és hogy minden országnak megvan a saját módszere és ízvilága. Ezekről a különböző módszerekről gasztrobloggerek és szakácsoktatók tartottak előadásokat a rendezvénysátorban, és bár magyar termékek nem voltak jelen a fesztiválon, Iain Liddell beszélt a magyar és erdélyi disznótoros hagyományokról.
Egy ilyen fesztivál jó alkalom arra is, hogy a résztvevő országok „megversenyeztessék” terméküket. Angliában eddig a spanyol jamón ibérico és az olasz prosciutto fej-fej mellett haladt a népszerűségi lista élén, ezután talán a fogyasztók új kedvencre lelnek a paprikás chorizo, vagy a fokhagymás lengyel császárszalonna, netán a kapormagos szardíniai kolbász személyében? A magyar ízvilághoz leginkább a lengyel és osztrák termékek hasonlítottak, de mindig izgalmas valami újat felfedezni vagy szokatlan ízvilágba kalandozni. Ki-ki döntse el, melyik a kedvence.
0 comments:
Post a Comment